Több éves tapasztalatunk szerint két tábor létezik. Van, aki szereti a macskákat, és van, aki nem. Azok, akik szeretik őket, felismerték, hogy a macskabőr alatt, nem “csak” egy állat, hanem egy egyéniséggel rendelkező, érző lélek lakik, és ez így igaz.
És hogy min múlhat egy macska élete? Rajtunk, embereken!
Példánk főszereplője Mogyoró – becenevén Mogyi –, akit két hetes korában találtak egy vidéki ház padlásán. Szerencsére egy olyan állatbarát lelt rá, aki felelősséget érzett azért, hogy segítsen ennek az apró cicának életben maradni. Ő volt az, aki nem vonta meg a vállát, aki meghallva a kicsi kétségbeesett sírását, azonnal a segítségére sietett. Ez a lány tudta, hogy egy ilyen babacica egyedül nem marad életben, és meg is tette, amit mindenki másnak is kellene.
Mivel nem volt tapasztalata ilyesmiben, ezért a közösségi oldalon keresett neki szoptatós mama cicát. Nem járt sikerrel, de mi éppen tudtuk vállalni, és bár egy ekkora kiscicát nem könnyű anya nélkül felnevelni, mi mégis úgy döntöttük, hogy megpróbájuk. Az első időszak mindig kritikus, ő pedig pont ekkor került el mamája mellől. Akkor nyíltak ki a szemei, amikor megérkezett ideiglenes befogadónkhoz, ami azt jelentette, hogy olyan két hetes lehetett.
Szerencsére idimamija elég tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy Mogyinak minden esélye meglegyen túlélni az elválasztás nehézségeit, és szerencsére így is lett. A kicsi szépen fejlődött, nagyon jó étvágya volt, és látszott, hogy milyen erős. Lassan eljutott a mászástól a sétáig, kinyíltak a kis fülei, és egyre többet grasszált, miközben folyamatosan kapta a tápszerrel kevert kecsketejet, mely kiváltotta az anyatejet. Ez így ment egészen a szilárd táplálékra való átállásig, ami gond nélkül megtörtént, akárcsak az alomra szokás.
Azonban a nagy wc-vel gondok lettek, melynek – mint kiderült – egy Giardia nevű élősködő volt az oka. Ez a bélbetegséget okozó parazita hasmenést, véres székletet okoz és nagyon sok kiscicát érint. De az orvosi kezelésnek és diétának hála ez is rendeződött.
Most pedig a kis mentett lassan készen áll arra, hogy új otthonba, saját családba költözzön. Az ő esetében hamar megérkezett az álomgazdi, aki minden tekintetben megfelel az elvárásainknak. Mogyinak lesz két embere és két cica nővére is, akik majd megtanítják neki a macska lét csínját-bínját, amit mi bármennyire is szeretnénk, nem tudunk átadni neki.
Ez a Happy End kizárólag azért lehetett az, mert minden résztvevő hozzátette, amit tudott. A megtaláló, aki nem hagyta magára, egyesületünk, aki vállalta őt. A befogadó, aki éjjel nappal mellette volt, és a gazdik, akik örökbe fogadják, óvják, szeretik majd, és akik életébe Mogyi sok éven át boldogságot és vidámságot fog hozni.
Csak így lehet életet menteni, együtt.