Rólunk írták

Körülbelül egy hónappal imádott, 11 éve örökbefogadott cicám elvesztése után éreztem úgy, hogy meg kellene kérdezni, a kis ezüstös bűbájos Mia cica gazdira vár-e még. Gondolkodtam, hogy ha már kiscicát fogadok örökbe, egyből kettő lenne szerencsés, legyen játszópajtás akkor is, mikor én a tasakosra valót keresem. Kati nagyon kedves és segítőkész volt, Mézit ajánlotta Mia mellé (aki szerencsére úgy tűnik, szintén rám várt :)). Mézi akkor még Négyes volt, nagyon kedves, de nagyon félős cicus. Az első este még valóban nem sokat láttam belőle, de szerencsére Mia segítségével tényleg nagyon hamar feloldódott, ma már ő kísér mindenhová a lakásban, bújik, beszélget. Miával hatalmasakat rohangálnak, aki szintén pont olyan, amilyen a leírás szerint is volt: egy igazi gyönyörűséges szeretetgombóc. Nagyon boldog vagyok, hogy ők lettek a társaim a következő sok-sok évre, és nagyon hálás vagyok a sok segítségért, amit kaptam a befogadás előtt és azóta is. Ők a tökéletes, gyönyörűséges kiscicák, köszönöm, hogy megmentettétek őket! Mindenkinek csak ajánlom, hogy ilyen szervezettől fogadjon örökbe, ahol nem zsákbamacskát árulnak. Zsuzsi

Sanyarú sorsa lett Betyárnak !

Eszik-alszik-játszik, dorombol és nagyon ügyesen használja az almot ?

 

 

 

 

 

Frodó nagyon szép nagy cica lett valóban, minden elképzelésemet felülmúlta. Kicsinek is csodaszép volt, de most, ha lehet még szebb.
Tökéletesen sikerült neki beilleszkedni hozzánk, és meglepő módon amitől tartottam pl, hogy mindent lelök, vagy mindenhol karmot élez, az sem következett be. Nagyon jó cica! … és rengeteget dorombol, és sokat mászik ölbe. 🙂
Azért küldök én is róla két képet, mert azokból sosem elég. 🙂
Köszönöm, hogy lehetővé tettétek, hogy ő nálunk élhessen, mint családtag, mert elég rendesen az lett.
Szép napot!
Üdv,
Adrienn